Házasság hete február 8-ától 14-éig
2008-02-05


Február 8-ától az ország különböző pontjain rendezik meg a Házasság hete programot.
A 11 évvel ezelőtt az Egyesült Királyságból indult mozgalom fő célja, hogy újszerű és kreatív módon ismertesse meg az emberekkel azokat a hagyományos értékeket és bibliai alapelveket, melyek alkalmazása sikeressé és örömtelivé teheti házasságukat. Idén az Evangéliumi Aliansz kezdeményezésével kerül sor a Házasság Hete – Magyarország 2008 programra. A sorozat célja, hogy Bálint napon és az azt megelőző héten a házasság intézményének fontosságát soha nem látott összefogással közösen hangsúlyozzák a keresztények. Megszólítva környezetüket és a média lehetőségeit is igénybe véve beszéljenek a házasság szépségéről, a családban betöltött szerepének nélkülözhetetlenségéről és hitünk szerint Istentől rendelt voltáról.
Február 11-étől 13-áig, hétfőtől szerdáig esténként 18 órától dr. Pálhegyi Ferenc tart előadássorozatot a házasságról Budapesten, a Magyarországi Ökumenikus Tanács épületében, melyre minden jegyespárt és házaspárt szeretettel várnak.
Február 14-én, Bálint napján meghirdetik a Nyitott templomok napját, amelyhez minden helyi gyülekezet csatlakozhat oly módon, hogy ezen a napon lehetőséget ad bárki számára házassági esküjének megerősítésére, illetve lelkipásztori áldás kérésére. Ehhez segítségként szép formátumban megszerkesztett esküszöveg letölhető a Házasság hete hivatalos honlapjáról (www.hazssaghete.hu).
Ezen a napon ünnepélyes keretek között 40 évi közös élet után Levente Péter és Döbrentey Ildikó is megújítja házassági fogadalmát a Deák téri evangélikus nagytemplomban.


[Magazin] [Köszöntő] [Ajánlatok] [Vendégkönyv] [Elérhetőség] [Szolgáltatás]
Szombathelyi Esküvő - www.eskuvoszombathely.hu
copyright (c) 2006 -
Z3 systems