Koller Bernadett és Németh László Dániel a legszebb ifjú pár verseny győztese
2007-11-19


A szavazás lezárását követően, a regisztrált szavazatok alapján november 19-én dr. Molnár Balázs közjegyző megállapította a „A legszebb ifjú pár Szombathely 2007” elnevezésű verseny hivatalos végeredményét. A www.eskuvoszombathely.hu és a Rádió Szombathely 97.1 egyedülálló közös játékára 78 fiatal pár jelentkezett összesen 338 képpel – egy-egy pár maximum öt fotóval szerepelhetett az internetes szavazáson. Példátlanul nagy érdeklődés kísérte a vetélkedőt, ugyanis október 20-a és november 15-e között csaknem 12 ezer 500 szavazat érkezett a fényképekre, egy-egy párra átlagosan 160 voks jutott. Mint kiderült, ennyivel persze nem lehetett megnyerni a versenyt.
A győztes párra 742 szavazat érkezett, az elsőségért járó jutalmat, a Gabbiano Travel által felajánlott egy hetes olaszországi nyaralást a Koller Bernadett - Németh László Dániel páros nyerte. Második lett Vassné Szilvágyi Mónika és Vass Péter 724 szavazattal, az ő nyereményük a Rum és Vidéke Takarékszövetkezet által felajánlott 50 ezer forint értékű banki termék. A Rózsa-Dugmanics Alexandra - Rózsa Gábor páros végzett a harmadik helyen 687 szavazattal, ők 20 ezer forint értékű ékszert nyertek a Szabó Laura Ékszerüzlet jóvoltából.
Gratulálunk a győzteseknek, a nyereményeket a Rádió Szombathely 97.1 nyilvános partnertalálkozóján adjuk át, várhatóan januárban.
Ne feledjék: a verseny folytatódik, már keressük a jelentkezőket „A legszebb ifjú pár Szombathely 2008” cím elnyerésére. Máris küldhetik a fotóikat azok a párok, akik 2007. október 1-je után kötöttek házasságot. E-mailben az info@eskuvoszombathely.hu címre, személyesen a Média Stúdió szerkesztőségébe (Uránia Üzletház) várjuk a fotókat.


[Magazin] [Köszöntő] [Ajánlatok] [Vendégkönyv] [Elérhetőség] [Szolgáltatás]
Szombathelyi Esküvő - www.eskuvoszombathely.hu
copyright (c) 2006 -
Z3 systems